Egyes tévhitekkel ellentétben a kertes házban élőknek is vannak szomszédjai, mi például rögtön kettővel is rendelkezünk, az egyik család kispolgári, tehát hazaérnek négykor, megpróbálnak gyereket csinálni, aztán valószínűleg nem megy, mert utána hagymaszag van és pörköltet esznek, a másik szomszédunk, akinek a becsületes polgári neve Tihamér, szóval ő meg a kis felesége meg már nem akarnak gyereket. De annál inkább szeretne Tihamér szép kertet, és ennek érdekében mindent elkövet, bár Zsuzsával már azon gondolkozunk, hogy ha nem lenne fű, akkor is locsolnák, mert minket ez idegesít.
A helyzet ugyanis úgy áll, hogy mi Tihamér bá’-ékkal nem falszomszédok vagyunk, hanem kerítésszomszédok, azaz szép rácsos kerítés és arra felfuttatott muskátli választ el minket egymástól, aztán Tihamér szerelmes a vízisportokba, és közvetlenül azután, hogy kivételesen nem mást polírozok itthon, hanem a kocsinkat, szóval utána áll ő neki locsolni de olyan intenzitással, hogy az áthatol a muskátli kemény vonalain és apró cseppekben szilárdul meg a kocsi oldalán. Így jöhet létre az az anomália, hogy az autó jobb oldala szépen csillog a bal oldala meg úgy néz ki, mintha az Abalé FC teljes 11+2 fős gárdája oldalbahugyozta volna egy ventillátoron keresztül. Tihamért én valójában ezért (sem) szeretem, na meg azért (sem) mert mikor megpróbál értelmesnek tűnni, úgy néz ki, mint mikor a nővérem francia bulldogjának a szájába adtunk 3 tábla lejárt rumos Tibicsokit és vidáman homlokon csókolta a radiátort.
Tihamér elhárítására már számtalan megoldást eszeltem ki, ezek közül a legkomolyabb az volt, mikor erőcsípővel elvágtam az erősáramú becsatlakozást a kerítés tövében, aztán végül kiderült, hogy a felesége éppen arc szoláriumozott, és szerencsétlennek az orcájába durrant 3 izzó. Akkor mondjuk szégyelltem magamat, kicsit.
