Sok férfitársam nem szeret füvet nyírni, én azonban úgy vagyok vele, hogy akkor legalább egyedül tudok lenni kicsit. Pár éve kaptam egy sorstárs kollégától egy kézreálló övtáskát. Zsuzsa persze örült neki, hogy majd ebben tudom tárolni a lakáskulcsát, ha megyünk kirándulni, de én azért nem közöltem vele, hogy ennek az övtáskának az egyetlen pozitívuma amellett, hogy rendkívül undorító narancssárga a színe, hogy remekül megáll benne a dobozos sör, mitöbb intenzívebb mozgásnál sem borul fel, ha két zoknival megtámogatja az ember, így a fűnyírás nem tortúra, hanem öröm. Egyébként, napi jótanács és tipp: mindig benzinmotoros fűnyírót vegyetek, mert a büdös távoltartja a szúnyogokat, és az anyóst, és a feleséget.
A fűnyírási technikám egyébként sokat finomodott az évek során, például ma már tudok időre füvet nyírni, ahol az idő általában pont addig tart, amíg a feleségem elviszi a gyerekeket cukrászdába, én olyankor villámgyorsan lekaszálom a maradékot, 5 perc alatt elrakom a fűnyírót, majd vidáman telifingom a szárító szobát, ahol egyébként nem lehet. Bevallom, múlt héten perverz módon még a fiam legójával is játszottam, ilyenkor spirálszerűen visszazuhanok a gyerekkorba, és nem látok számokat, meg terhességi csíkokat és villanyszámlákat, csak ártalmatlanul és optimistán vigyorgó legó-faszikat, akik vidáman hegesztik az építőkockákat.
Most pedig szörföltem kicsit a neten és találtam ezt a zenei összeállítást (podcastnek hívják az ilyeneket), és azóta ezen röhögök. Lehet leporolom a nyelvvizsgámat és el is kezdem használni valamire.
