Különleges reggel volt a pénteki, mert kivételesen nem kellett már reggel 7-kor a Hungárián szívnom a kipufogógázt, ellenben Zsuzsa hajlakkjával már nem ez volt a helyzet, mert sikerült úgy befixálnia a haját, hogy még az is belőve maradt, ami tinédzserkorom óta szinte egyszer sem. Na hát ezt is elértük, és akkor még csak kék pirula se kellett hozzá. De ha már leömlött a vér alulra, akkor asszonykám gondoskodott róla, hogy hamar visszaszálljon a fejembe, főleg akkor, mikor a olvastam reggel az Indexet, és Zsuzsa két pirítós, na meg egy szelet paradicsom közé beékelte, hogy akkor nézzem már meg, hogy hol lehet parkolni a Városligetnél. Próbáltam persze játszani a hülyét, régóta ezt csinálom, elméletileg már rutinosnak kellene lennem, akkor kezdődött, mikor a főhajóban állva elhagyta a számat egy igen, de valahogy Zsuzsa mindig észreveszi, hogy mikor van az, hogy tényleg hülye vagyok, és mikor nem, talán azért, mert előbbi szinte soha nem fordul elő.
Na de hát május elseje van, tavaly meg egyébként is elsikkasztottam a majálist, mert úgynevezett céges délutánon voltam, idén viszont nem rendezik meg, mert a főnök Zürichben van (majd ha lesz rá időm, sajnálni is fogom), tehát mehetek családostól vurslizni. Azért igyekeztem minél jobban elhúzni a délelőtti programokat, úgyismint pipettázás, fatörzs fektetés, szőrirtás, de sajnos 10-kor már úton is voltunk. Itt kaptuk a jó hírt telefonon, hogy anyóspajtás is jönni fog, gondolom megérezte, hogy tegnap este mennyire hiányoltam, sőt hozza egy barátnőjét is, előre láttam az idillikus képet, amikor ketten nyújtják át az én szegény 2 gyerekemnek a vattacukrot vadul mosolyogva, hogy szinte már bugyog az ínyükről a Corega, na meg hogy megint meg kell pörgetnem a mamát a sörsátorban valami disznóvágási mulatósra, de igyekeztem arra gondolni, hogy hazaérve milyen jó lesz sörözni. (Később kiderült, hogy így 35 évesen is lehet az ember határtalanul naiv, de erről majd máskor.)
Megérkeztünk a Ligetbe, a gyerekek azonnal megrohamozták a jégen a dodgemet, megérkezett nagyanyó is, hozott nekem sört, kicsit hülye már szegényem, mert nem vette észre a nyakamba lógó kocsikulcsot, és mivel hál’ Istennek (vagy néha, mint pl. most is: sajnos) a feleségem nem tud vezetni, így hát ezt vissza kellett utasítanom. A félreértések elkerülése végett, asszonypajtásnak van jogosítványa, csak éppen felfelé ívelő karrieremet nem szeretném crash dummyként befejezni, így inkább nem iszom. Miután a dodgemnek vége lett, a nagymama rögtön elvitte a lurkókat pecázni, én meg elnéztem mindenféle sátrakhoz, ott volt Gordonka is, hát mit ne mondjak, majdnem olyan jóképű gyerek, mint én, de azért még van hova fejlődni, szerezni akartam a feleségemnek autogramot tőle (jó lesz még valami lakásbiztosítás aljára), de ő inkább elment Charliet hallgatni, akiben azt bírom, hogy így 60 körül is képes elhitetni magával reggelente, hogy tüdősorvadással is lehet jól énekelni. Mindenesetre szépen letátogta a számokat, én meg közben próbáltam úgy tenni, mint aki élvezi, különösen, hogy egyik kollégám is felbukkant a fiával, de tőlük úgy látszik kanyarban kisodródott az oldalborda, vagy legalábbis sikerült leakasztani valami gyékényes, szütyős bodegánál. Ekkor még ez volt a napi legnagyobb gondom, persze csak azért, mert nem tudtam mi vár rám ezután…
Történt ugyanis, hogy Julcsának étvágya támadt a főtt kukoricához, de olyan szinten, hogy 2 percet nem tudott várni, amíg kicsit hűl, és sikeresen rámarkolt a forró főzőlében tocsogó kukoricára, szépen nézett ki a tenyere, hát irány az ügyelet, ahol kapott valami mentolos wécéillatosító aromájú gyógykenőcsöt, meg ilyen gyógykesztyűt, a hibás persze én voltam, mert “mééé’ adtad oda neki”, anyósom és a barátnője pedig sikeresen elérte, hogy úgy érezzem magamat, mintha valami mentőautóban ülnék, anyósülésen a gyerek, hátul anyósom és a barátnője pedig aggodalmaskodva végigóbégatták az egész utat, mintha minimum krumplicukor-csavarhúzóval állt volna neki a lányom villamost szerelni. A kép teljességének érdekében talán oda kellett volna egyet-kettőt csapnom hátra, és akkor a kék-piros megkülönböztetőjelzés is meglett volna.
Végül este hétre sikerült megérkeznünk haza, a feleségem már 45 barátnőjét felhívta, hogy micsoda felelőtlen fráter vagyok, én ennek örömére elmentem meccset nézni, persze csak mentem volna, mert addigra Petike már áthívta valami osztálytársát mesét nézni, tehát inkább aludtam egyet, aztán most itt virrasztok, Zsuzsa most úgy alszik, hogy a kispárnám a hasa alatt, kíváncsi vagyok hányszor fog majd szemen vágni, mire sikerül kihúznom alóla…
